Eseménynaptár

Augusztus 2019
V H K Sz Cs P Sz
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Jövőbe mutató múlt az Apáczai Galériában

Németh Júlia

„Ma olyan korba csöppentünk bele, melyben a bölcsességet és annak professzorait lyukas garasra sem becsülik – semmivel sem többre, mint a legnagyobb tudatlanságot. Akkor essünk kétségbe? Hagyjuk faképnél az iskolát? Nem! Szégyenen és gyalázaton keresztül nekifeszülve az erény felé kell törekednünk! A jelenkori gyalázatért kétszeresen megfizet majd gyalázóinak az utókor.” Manapság, a pedagógusokat sújtó létbizonytalanság és anyagi nehézségek korában ugyancsak időszerűeknek tűnnek ezek a mondatok! Pedig a gondolatot több mint 350 évvel ezelőtt vetette papírra Apáczai Csere János, és mondta el 1656-ban, kolozsvári beköszöntőjében. Hogy az utókor megfizetett-e az akkori gyalázóknak, manapság már nehezen tudnánk eldönteni, de hogy Apáczai Csere János neve ismertebb és elismertebb mint valaha, annyi bizonyos. Tanítása, megalkuvást nem tűrő életvitele, kitartása és jövőbe vetett hite pedig útmutatóként szolgálhat a ma nemzedékének.

 

Minden kornak megvoltak a maga nehézségei, fonákságai, de szellemi nagyjaink éppen úgy tudtak túllépni rajtuk, hogy felfedték azokat.

Erdélyi magyar közösségünket nem egyszer érte a vád, hogy régi dicsőségünket fitogtatva előszeretettel fordulunk a múltba, ahelyett hogy előre tekintenénk. S van is ebben egy csöppnyi igazság. De persze úgy is lehet múltat idézni, az előttünk járók, nagyjaink személyiségét, munkásságát feleleveníteni, hogy az éppen a szilárd alapról történő továbblépést, a jövőbe tekintést szolgálja. Ahogyan azt a fennállásának 90. évfordulóját ünneplő Apáczai-líceum közössége tette.

Jövőbe mutató múlt – röviden így tudnám jellemezni a háromnapos ünnepi rendezvénysorozatot megnyitó, nemzedékeket a művészet jegyében összekapcsoló képzőművészeti kiállítást az Apáczai Galériában. A majd száz éves iskola egykori, azóta országhatárokon túl is ismertté és elismertté vált növendékeinek és a művészettel most ismerkedő, de olykor egyenesen bámulatos érettségi fokot mutató képzőmvészeti tagozatos diákjainak a közös tárlatát. S itt elsősorban a Tóbiás testvérpár valamint Aldea Mónika munkáira utalnék. A VI-os Tóbiás Miklós alkotását például első pillantásra majdhogynem a hivatásos művészekéhez soroltam.

A líceum művészi pályára lépett egykori növendékei közül néhányan, sajnos, már nem lehetnek közöttünk. Pongrácz Antónia viszonylag fiatalon, 1996-ban hunyt el. Minden szempontból sajátos, kimagasló egyénisége volt a kolozsvári művészeti életnek. Képzőművész a szó legnemesebb értelmében. Törékeny alkata, hangsúlyozott nőiessége ellenére egy ugyancsak férfias műfajban, az ötvösművészetben talált igazán önmagára, sikerült mestere, Fuhrmann Károly mellett egyéni nyelvezetével, egyedi stílusával kitűnnie, maradandó értékeket alkotnia, amint azt kiállított munkája is bizonyítja. Különleges szépségét, vonzó egyéniségét többek között Fülöp Antal Andor örökítette meg táblaképben.

Az elhunytak között kell említenünk Jenei Lám Erzsébetet is. A kolozsvári Pedagógiai Főiskola tanára, majd az Akadémia Pszichológiai Intézetének egykori munkatársa etnográfiai témájú akvarelljeivel, pasztelljeivel, finom mívű, élénk színvilágú tájképeivel tűnt ki. Utóbbiakból láthatunk egy színpompás alkotást a tárlaton. Munkáiból testvére és leánya rendezett nagysikerű emlékkiállítást néhány évvel ezelőtt a Barabás Miklós Céh székházában.

Nagy Enikő művészi pályája és életének alakulása egyaránt példaként szolgálhat számunkra. Egészen fiatalon, középiskolásként ismerkedett meg a kommunista börtönök poklával, hogy aztán ezt a letörölhetetlen pecsétet viselve, nemzedéktársaihoz képest időbeni késéssel, tehetségének köszönhetően törjön utat magának a művészeti életben. Határozott vonalvezetésű, karakteres grafikái, kitűnő színérzékről és kompozíciós készségről árulkodó festményei mellett Erdélyben elsőként hódolt a rekeszzománc különleges technikai tudást, mívességet és képzelőerőt igénylő műfajának, és vált annak nemzetközi hírű képviselőjévé.

Soó Zöld Margit egyenesen felfelé ívelő pályája mindegyre újabb és újabb csúcsok felé tör. Kifogyhatatlan az ötletekből, fiatalokat meghazudtoló képzelőerővel és lendülettel veti bele magát az alkotásba. Ismeri korunk vizuális művészetének legapróbb rezdüléseit is, minek folytán a legkorszerűbb képzőművészeti nyelven szól hozzánk. Alkotásait, sőt őt magát sem lehet nem szeretni. Barátságos, nyílt egyéniségével, egyedi művészi stílusával mindenkit meghódít. Tájábrázolásai, útirajzai, szimbolikus töltettel dúsított gyökér sorozata és sajátos „jel-fái” közismertek és közkedveltek. Most egy különlegesen finom mívű, sejtelmesen könnyed, hogy ne mondjam légiesen suttogó-kerengő vonalhálókból komponált, figuratív jegyeket sejtető, lírai hangvételű alkotását hozta el.

Essig Kacsó Klára művészetszervezőként és akvarellistaként egyaránt sokat hallat magáról. A Kalotaszegi Alkotótábor és a Reményik Sándor Galéria megálmodója és elindítója. Műemlékeket megörökítő grafikái, könyvillusztrációi valamint a kalotaszegi tájat és népi építészetét különleges érzékenységgel megelevenítő, természethű akvarelljei nagy népszerűségnek örvendenek.

Gally A. Katalin a hallássérültek iskolájának rajztanáraként minden idejét a pedagógusi munkának szentelte, hogy aztán nyugdíjasként egyszeriből valósággal berobbanjon az erdélyi művészeti életbe. Az évtizedek alatt felhalmozódott élményanyag és tapasztalat elemi erővel tört fel belőle, olyannyira, hogy szinte minden évben meglepett egy-egy teljesen új anyagot tartalmazó kiállítással. Jobbára a múlt relikviáiból táplálkozó, sajátosan visszafogott, mégis feszültségteli, de dekorativitástól sem mentes művészi világa nem mindennapi élvezettel kecsegtet.

Horváth Gyöngyvér a meglepetések embere. Pályakezdőként míves rézkarcaival keltette fel az érdeklődést, hogy aztán a pasztell vonzásköréből rátérjen egy grafikusi, festői erényeit egyaránt előtérbe hozó, általa kikísérletezett, rendkívül hatásos vegyes technikára, amellyel látványos és gondolatébresztő alkotások sorát hozta létre. Miközben azon kevesek közé tartozik, akik a mesterétől, Feszt Lászlótól tanult kollográfiához sem lettek hűtlenek, sőt az enyedi nemzetközi alkotótábor oszlopos tagjaként újabb híveket is szerzett e sajátos művészi megnyilatkozási formának, amelynek két mintapéldányát a tárlaton is kiállította.

Zsombori Erzsébet sajátos műfajban, a selyemfestésben jeleskedik. Tematikáját elsősorban a természetből kölcsönzi, fák, madarak, virágok sajátosan lírai, festői átlényegítései jelentik számára a legnagyobb élvezetet, de kiállított munkája tanusítja, hogy pályakezdő éveinek városa, Kolozsvár műemlékei is mély nyomott hagytak benne. A jelenleg Budapesten élő festő nagynénje, az 1913-ban született és Nagybányát is megjárt Póka Zsombori Erzsébet irányításával indult el pályáján, s ért el sikereket a műfaj őshazájában, Japánban és szerte a nagyvilágon. A két Zsombori Erzsébetnek 1994-ben volt ugyanitt kiállítása. Így került Póka Zsombori Erzsébet egyik 1960 körül szülőfalujában, Kisbácsban készült akvarellje, az Anna néni háza is a bemutatott munkák közé.

Balázsné Székely Ilona a különleges kézügyességet, vegyi ismereteket és technikai tudást igénylő kerámia műfajában alkotott maradandó értékeket, miközben a legifjabb nemzedéket is megismertette az agyag művészi felhasználásának módozataival. A zsoboki alkotótáborban a gyermekotthon kis lakóit is tanította. Itt bemutatott alkotása biztos kézről, formaérzékről és technikai tudásról árulkodik.

Bányász Erika modern vonalú, dekoratív dísztárgyai is méltán arattak elismerést.

Tövissi Annának pedig épp most zárult megérdemelten rendkívüli érdeklődést kiváltott, formai bravúrokban bővelkedő, markánsan egyéni, gondolatébresztő tárlata.

S bár alkotásaival nem szerepel a kiállításon, de meg kell említenem Rusz Lívia nevét is, hiszen az iskola ugyancsak büszke lehet egykori növendékére. A művész még az átkosban áttelepült Magyarországra. A Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola egykori tanára, a hajdani megyei tárlatok elmaradhatatlan, a hiperrealizmusnak hódoló résztvevője festőként, grafikusként egyaránt elismert. Fodor Sándor örök Csipikéjének a megformálója jelenleg elsősorban a képregény műfajában jeleskedik.