Eseménynaptár

November 2017
V H K Sz Cs P Sz
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
Kezdetektől

Tanáraink 1919-2009 között

Az iskola szellemiségének megőrzésében nagy szerepet játszottak azok a tanárok, akik e gimnázium tanítványaként szívták magukba ennek a közösségnek az értékeit. Több mint 40 ilyen tanár volt, Kristóf Ilona francia szakos tanár volt az első 1930-ban, de az 1940-es években már 7 volt diák tanított a leánygimnáziumban. Sajátos a francia katedra helyzete, hiszen a 90 év alatt 6 volt diák tanított ezen a katedrán összesen 66 évet. Ezen tanárok közül hárman töltötték be az iskola igazgatói tisztségét: Báthory Jolán, Bíró Tiborné Juhos Margit és Makkai Andrásné Boér Anna. Sajátos a Bíró Margit élettörténete, aki 1926-ban végzős diákként képviselte a diákságot az iskola alapkőletételénél, majd 1948-ban igazgatóként kellett átadja az intézményt az államosításkor, és azon kevés tanárok közé tartozott, aki ezek után nem kényszerült más intézménybe távozni, innen vonult nyugdíjba 1962-ben. Ugyancsak meghatározónak tekinthetőek azon tanárok (kilencen) akiknek szülei ugyancsak iskolánk tanárai voltak Közülük ki kell emelnünk Báthory Jolán Zsuzsannát özv. Bátory Józsefné lányát, Finta Annát Finta Gézáné Makkai Judit lányát, Makkai Annát Boér Margit lányát, illetve a Kovács nővérek: Zsuzsanna és Margit Kovács Dezső lányait. Mostani kollegáink közül kiemelendő Darvasi Gyöngyvér, akinek mindkét szülője Reményi Sándor és Márta tanáraink voltak.

A tanárok főtárgyuk szerint csoportosítva vannak felsorolva, nevük előtt megemlítjük, hogy mely tárgyakat tanították még intézményünkben. Félkövérrel szedtük azon tanárok nevét, akik tanári pályájukat nálunk fejezték be idejekorán bekövetkezett haláluk vagy nyugdíjazásuk miatt. Az eltelt 90 év alatt mintegy 660 pedagógus fordult meg iskolánkban, közülük 94 fejezte be tanári pályáját itt. A még jelenleg is aktív tanárok nevét dőlt betűkkel szedtük. Hálával őrizzük emléküket és ezúton is köszönjük, hogy hozzájárultak az apáczais szellemiség kialakításához.

 


 

Magyar nyelv és irodalom

filozófia dr. Fazakas József 1919-1927
francia nyelv, angol nyelv Fangh Erzsébet 1919-1933
német nyelv, filozófia dr. Császár Károly 1919-1941
történelem, földrajz, szépírás Rakuscsinecz Ilona 1920-1948
történelem, háztartástan Nagy Zsófia 1921-1924
német nyelv Tóth Mária 1927-1948
Bodrogi Jánosné Lovász Erzsébet 1935-1948
történelem Baloghné Makkai Éva óraadó 1940-1941
óraadó dr. Jancsó Elemér 1940-1941
testnevelés Szabóné dr., Reinbold Anna 1941-1943
német nyelv Paál Magda 1941-1944
latin nyelv Szakáll Károlyné dr,.Ökrös Irén 1942-1944
Oláh Tiborné Imre Magda 1945-1948
Dévai Ilona 1946-1951, 1954-1961
Jancsó Elemérné Máthé Szabó Magdolna 1948-1949
Prédicsné Váncza Klára 1948-1950
Erdődiné Budinszky Irma 1949-1960
történelem Bartha Sándorné Ferencz Anna Erzsébet 1949-1972

Irsay Éva 1955-1961
Jócsák János Géza 1961-1962
Máté Jakabné Csutak Piroska Otilia 1961-1988
Tolna Éva Gizella 1972-1973
Szilágyi Istvánné Tamás Júlia 1973-1976, 1978-1997
Végh Lajos 1973-1974
Molnár Bíró Emma 1973-1978
Kovács-Vargáné Farkas Eszter 1976-1977, 1987-1988
Henczesné Buzás Erzsébet 1980-1981
Molnos Lajosné Ohánovits Sarolta 1985-1986
Szőke Ibolya 1988-1989
Ömböli Irma 1989-
Havadiné Bálint-Fazakas Krisztina 1990-1991
Tonk Istvánné Tóth Mária 1990-2001
Tőkés Elekné Bitay Erika Magdolna 1990-
Tőkés Elek 1991-1992
Darvasi Jenőné Reményi Gyöngyvér 1991-
Misztrik Lászlóné Pál Jolán 1991-
Szilágyi Németh Éva 1992-1993
Kovács Nemeréné, dr. József Mária Magdolna 1993-1994
Fekete Vince 1994-1995
Kiss Anna 1994-1995
Gáspár Mária 1994-1996
Farmati Anna 1997-2005
Antal Orsolya 2005-
Csonta Réka 2006-

Nagy Anna 2010-


Román nyelv és irdoalom

Makkai Erzsébet 1919-1923
óraadó Lapustean Aurora 1921-1922
óraadó Miklós Viktor 1921-1922
óraadó Orbán Elek 1922-1923
latin nyelv, görög nyelv dr. Kántor Lajos 1922-1941
óraadó Atádyné Moga Eugenia 1923-1926
Rebreanu Cornelia 1923-1928
történelem, földrajz Suciu Aurora 1927-1929
történelem Borda Emilné Suciu Emilia 1928-1940
Breazuné Turcu Victoria 1929-1940
Lám Béláné Kassiadi Erzsébet 1934-1937, 1945-1948
francia nyelv Málnássy Erzsébet 1936-1937
latin nyelv Vass Albertné Sükösd Lenke 1937-1948
dr. Máthéné Marconi Irma 1945-1946, 1955-1961
Fosztó Olga 1946-1948
Hobán Jenőné Kovács Ilona 1948-1970
Bote Lidia 1949-1955
Veressné Füzesy Éva Mária 1952-1959
Debreczeni Károlyné Farkas Zsuzsanna 1958-1960
Pap Albertné Földes Mária 1960-1976, 1979-1990
Racasan Livia Georgeta 1963-1966, 1969-1990
Stefanescu Aurora 1966-1969
Muresan Tibor 1970-1971
Pintea Maria 1971-1972
Rariga József 1971-1972, 1991-1992
Rusuné Enescu Marcela 1972-1973
Postelnicu Mariana Felicia 1973-1974
Varian Rodica 1976-1977
Popné Tomos Mária 1978-1979, 1981-1983
Simuné Vadan Margareta Georgeta 1979-1980
Muntean Elvira 1980-1982
Cretu Lucia 1982-1983
Achim Ana 1982-1983
Hardautné Nistor Lucia 1988-1990
Bodrogi György 1990-2000
Holdisné Iancu Elena 1990-2002
Munteanné Moldovan Maria Ileana Eugenia 1990-2009

Achimné Nădăşan Irina óraadó, 1991-1992
Meciu Maria 1991-1996
angol nyelv Dibernardo Péterné Bázsa Erzsébet 1991-2004
Gruba Floarea 1994-1995
Bartók Tibor 1994-2000
Barbanta Aurel Viorel 1995-1996
Tonea Simona 1995-1996
Vomir Andrea Ramona 1999-2000
Malacu Fanica 2000-2001
Sandor Ana 2000-2008
Copaciu Dorina Simona 2002-
Pădurean Bianca 2001-2002
Medelean Ioana Nicoleta 2002-2003
Rus Sanda Gabriela 2003-2004
Cheţan Diana Maria 2003-2005
Oltean Amalia Ramona 2004-2005
Racz Mariana 2005-2006
Selu Anamaria 2005-2006
Lupuţan Corina Daniela 2006-
Damian Diana Andreea 2007-2008
Drăgoi Monica 2007-
Balla Edith 2010-



Latin nyelv

Illés Gyula 1919-1921
Seprődi János 1921-1922
Koncz Rudolf 1921-1925
óraadó Márkos Albert 1935-1937
román nyelv és irodalom Kovács Erzsébet 1938-1948
Szabóné Wiesel Matild 1956-1971
Kovács Mihály 1971-1972
Demeter Margit 1972-1975
Tionné Ursu Aurora Maria 1990-2007
Călburean Ana 2007-


Angol nyelv

óraadó Csifó Salamon 1923-1924
német nyelv Nagy Gézáné Dr., Groszek Anna 1944-1947
Domjánsitz Béláné Farnadi Ilona 1947-1948
Bencze Teréz 1948-1949
Neufeld Ágnes 1950-1973
óraadó Lővi Marianna 1963-1964
Szőcsné Kiss Enikő Klára 1968-1969
Szász Judit 1969-1971
Cupe Irina 1972-1973
Steinné Spatz Márta 1973-1975
Gaál György Elemér 1975-1985
Cocisné Szilágyi Márta 1975-1980 megszakításokkal
Szilágyiné Szántó Katalin 1981-1988
Szabóné Repede Ana Maria Speranta 1982-1983
Lukács Éva Mária 1987-2000
Demeter Zsuzsa Mária 1988-
Budai Anna-Mária 1990-1998
Medan Octavian Aurel 1990-2008
Dibernardo Péterné Bázsa-Csuszi Erzsébet 1992-2004
Zsigmond Ilka 1996-1998
Valkai Krisztina 1998-1999
Kötő Áronné Pákai Andrea 1998-1999, 2000-
Galaczi Júlianna 1999-2005
Sarka Andrea 1999-2000
Andor Enikő1999-2000, 2006-2007, 2010-

Darvas Gyöngyi 2000-2002
Sztranyiczki Zsófia 2001-2002
Spanyol László Endréné Cherechesiu Demeter Caterina 2004-
Székely Zsuzsanna Cecilia 2004-2006
Nagy Melinda 2005-2006
Kupás Emese 2006-2009
Fülöp Orsolya 2007-2008
Dózsa Izabella 2007-
Nagy Zoltán 2008-2009


Francia nyelv

német, latin, földrajz, történelem Borosnyai Katalin 1919-1923
német nyelv, latin nyelv Biela Mária 1919-1927
óraadó br. Hacke Károlyné 1923-1924
óraadó Jékely (Áprily) Lajos 1924-1925
német nyelv Fekete Margit 1924-1926, 1929-1931
német nyelv Teleky Árvédné Kovács Zsuzsánna 1926-1945
Deutsch Gizella 1927-1928
magyar nyelv, román nyelv Kristóf Ilona 1930-1948
óraadó Pogány Albert 1942-1943
Borbáth Samuné dr., Vajna Éva 1942-1948
Horváthné Benguerel Margit Ida 1952-1969
Szép Ilona 1967-1970
Barthos Katalin óraadó1965-1966
Nanovszky Ilona Margit 1970-1974
Simon Ágnes Mária 1971-1973
Makkai Andrásné Boér Anna Ágnes 1974-1976, 1980-1996
Bánkos Magdolna 1976-1980
óraadó Bizóné Dihel Anna 1983-1984
Vásárhelyi Gézáné Fodor Anna 1990-2001
Georgiu Cristina 1996-1997
Lupsa Mariana Livia 1995-2006
Cozma Monica Terezia 1997-1998
Dukász Podhrádszky Adrienne 2001-2002, 2003-2004, 2006-
Fogarasi Enikő 2002-2003


Német nyelv

Éber Emanuella 1919-1920
magyar nyelv és irodalom Nagy Jenő 1919-1923, 1942-1946
Mezei Miklósné Pokorny Magdolna 1993-1994
Török Dalma 1994-1995
Kozma Emese 1995-1996
Geréb Zsófia 1996-1998
Dávid Zoltán 1999-2000
Gyurkó Viktória 1999-2000
Kern Henriette Mária 2000-2002
Sándor Rudolf 2000-2001
Sánta Leventéné Jakabházi Réka 1997-2003
Sofron Maria Monica 2002-2003, 2005-2008
Bodor Bea 2003-2004
Bucătariu Nicoleta 2003-2004
Gál Olivérné Balogh Réka 2004-2008
Degan Monica Elena 2007-2008
Kun Réka Orsolya 2008-2009
Hernyák Melinda 2008-2010

Gecző Ildikó Éva 2009-


Orosz nyelv

Sternné Fuchs Anny 1948-1955
Weiningerné Hernes Lőbl Klára 1948-1955
Kiss Ilona 1954-1955
Csákné Deák Ágnes 1956-1959
Székely Ferenc 1957-1963
Bálint Sarolta 1958-1959
irodalomtörténet Schneider Mihály 1959-1972
angol nyelv, testnevelés Tóthné Fángli Júlia 1959-1980
Căpâlnáné Fejér Erzsébet 1980-1982, 1987-1988
Serb Georgina 1982-1983
Amiras-Gruzdeva Liudmila 1985-1988
Fazakas Istvánné Kozák Mária 1991-1995
Bódis Katalin 1995-1996


Mennyiségtan, matematika

Csizhegyi Lajos 1919-1920
természetrajz Rózsa Károlyné Gruden Júlia 1919-1920
kereskedelmi számtan Kovács Erzsébet 1919-1921
óraadó Sárkány Lajos, dr.1920-1921
Binder Gusztávné Amália 1920-1939

Vass Domokos 1921-1922
Kovács Margit 1922-1928, 1942-1947
Báthory Józsefné Straub Jolán 1927-1941
természetrajz, természettan Joós Katalin 1931-1948
fizika Benedek Kálmánné Szabó Klára 1936-1948
óraadó Dóczy Ferenc 1938-1939
Mester Mihály 1941-1942
Hamburg Péter 1952-1953
Gogomán Gáborné Szabó Mária 1952-1955
fizika Bitay Lászlóné Ady Melinda 1953-1956
Boér Lászlóné Léber Margit 1953-1968
Hamburg Péterné Grünfeld Erika 1953-1955
fizika Hegedűs Gyuláné Miklósy Sarolta 1955-1970
Berger György Alois 1958-1961
Balázs István 1959-1973
László Csaba Ferenc 1961-1997
Kotané Fornszek Edit 1968-1969
Reményi Sándor 1969-1973
Reményi Sándorné Zalányi Márta Margit 1970-1971, 1980-1986
Ősz Ilona 1970-1971
Herédiné Kacsó Zita Hilda 1972-1974
Vizi Imre 1973-1980
Magyarosi Margit 1974-1976
Kovács Kázmér 1978-1979
óraadó Mátyus Irén 1979-1980
Györfi Judit 1980-1982
Kálmán Ferenc 1985-1986
Egri László 1986-1990
Darainé Cserveny Éva Aranka 1989-1990, 1994-1995
Gönczi Tiborné Takács Ilona 1990-1996
Kató Levente 1990-2005
óraadó Kürthy Katalin 1991-1993
Hornyák Éva 1991-1997
Papp Margit 1992-1993
Hatházi Anna Mária 1993-2000
Kovács Márta 1994-1995
László Imola 1996-1997
Nagy Zsoltné Seres Magdolna 1996-1997, 2009-
Jakabházi Annamária 1997-1998
Jakab-Medvéssy Andrea Alice 1997-
Molnár Zsolt Csaba 2000-
Wanek Ferencné Boros Judit-Klára 1997-
Rokaly Réka 1998-1999, 2000-
Lőrinczi Annamária 2001-2002, 2004-2006, 2007-2008
Tóth Klára 2002-2003
Sebestyén Zsombor István 2006-2007
Lőrincz Tibor 2008-2009
Székely Katalin 2008-2009


Informatika

Domokos Andrásné Kocsis Krisztina Ilona 1993-1995
Ullrich Hilda 1995-1998
Crisan Szabó Anna 1996-1997
Buzogány Endre 1997-1998
Nagy Judit 1997-1999
Pakó Márta 1999-2002
Marchis Iuliana Hortensia 1999-2003
Ghevald Attiláné Székely Júlia 2002-
Didi Mónika 2003-2006, 2010-
Bőjte Mária 2006-
Szabó Ágnes Orsolya 2007-2008
Nagy Erika 2007-2009
Páll Éva Boglárka 2008-


Természettan - fizika

kémia, mennyiségtan Császár Károlyné dr., Veress Erzsébet 1919-1927
óraadó Széll Kálmán, dr. 1920-1924
mennyiségtan, vegytan Mohalyi Irma 1927-1931
kémia, mennyiségtan Vitályos Erzsébet 1931-1944, 1948-1949
kémia Hantos Ilona 1935-1936
vegytan, mennyiségtan Hollaky Ilona 1943-1944
kémia óraadó Bereczky Tibor dr. 1944-1945
Fazakas Katalin 1944-1945
kémia Szabó Árpád dr. 1945-1948
kémia Kiss Gabriella 1947-1948
földrajz Zudor Imréné Nits Mária 1949-1953
kémia Erdő Jánosné Darkó Klára 1950-1956
kémia Farkas Lászlóné Bánky Magdolna 1952-1953
kémia Lőrincz Zoltánné Ercse Ildikó Márta 1954-1981
Balázs Olga óraadó 1965-1966
Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet 1971-1974, 1990-1991
Koch Ferencné dr., Erzsébet 1983-1988
Veress Ferenc Álmos 1989-1993, 1994-1998
Kröbl Kinga Enikő 1991-1994
Horváth József 1980-1981, 1991-1993, 1994-1995
kémia Fejér Jánosné Bereczky Márta Klára 1991-2006
Daróczi-Szabó Árpád 1993-1994
Szilágyi Erzsébet 1994-1995
Katona-Bugner Enikő 1995-1997
Nagy Lászlóné Komáromi Csilla Gabriella 1997-1999
Vörös Alpár István Vita 1997-
Jenei Zsolt 2001-2002
Sárik Anna Ildikó 2003-2004
Dancs László Csaba 2004-
Bárdos László 2006-


Vegytan - kémia

számtan, természetrajz Novákné Kiss Irén 1919-1920
Eperjessy Anna 1944-1946
Papp Gyuláné Madár Ibolya 1946-1971, 1975-1979
Bereczky Anna 1953-1957
Madarné Demeter Beatrix 1954-1962
Pávai György 1956-1963
fizika Tamás József Ágoston András 1958-1965
Máthé Jánosné Bakk Enikő 1970-1971
Nagy Patricia Éva Mária 1974-1975
Szántóné Kozma Katalin Erzsébet 1981-1985
fizika Nás Andorné Becze Erzsébet 1981-1984, 1995-1997
Mihály Mária 1985-1987
Csabai Csaba Márton 1987-2008
betanító Irsay József 1994-1995
Kuszálik Margit 1994-1995
Manaszesz Eszter 1994-1996
Farkas Melinda 2008-


Természetrajz - biológia

földrajz Barabás Ida 1919-1921
Husz Ödön 1922-1941
óraadó Bodrogi János 1940-1942
óraadó Szabó József 1944-1946
óraadó Oszláts Viktor 1945-1946
Barabásné Csató Margit dr. óraadó 1945-1946
kémia Veress Amália dr. 1945-1947
Kováts Mária 1946-1948
fizika, testnevelés, lélektan, kézimunka Szabó Lajosné Rotaridesz Éva Erzsébet 1956-1977
Kabán Ferencné Annamária 1962-1983
lélektan, logika Kabán Ferenc 1969-1975
Kali Judit 1970-1971
Antal Gyula 1974-1975
Orbán Júlia 1983-1984
Pataki Ágnes 1984-2002
Knizsné Tánczos Mária Magdolna 1988-1990
Moldvai Mihály 1990-1999
Csergő Anna-Mária 1999-2000
Szentandrási Lászlóné Gönczi Ilona Lídia 1999-2001
Fehér Judit 2001-
Molnos Zsejke 2003-2006
Gottvald Márta Emese 2008-


Egészségtan - iskolaorvosok

Fugulján Katalin dr. 1920-1934
dr. Fried Farkasné Kolumbán Mária 1934-1947
dr. Vass Albert 1946-1948


Történelem

földrajz dr. Dékány István 1919-1920
dr. Buday Árpád 1919-1920
óraadó Buda Gabriella 1923-1924
földrajz Opreanu Sabinné Marcutiu Lucretia 1924-1927
földrajz dr. Baló Irma 1926-1927
földrajz Lőrincz Erzsébet 1927-1928
földrajz Bogdán Mária 1928-1930
Sándor Ferenc 1930-1934
földrajz Kovácsi Pálné Lakatos Irma 1932-1940
román és angol nyelv Báthory Jolán Zsuzsanna 1933-1948
Bíró Tiborné Juhos Margit 1948-1962
földrajz francia nyelv Dáné Tiborné Nagy Magda Márta 1950-1955
magyar nyelv, lélektan, logika Papp Józsefné Kulcsár Erzsébet 1953-1973
Semlyén Éva 1954-1955
Goldenberg Klára 1954-1955
Simon Katalin 1956-1958
Sófalvi István 1958-1959
földrajz Maksainé Dallos Ibolya Cornelia 1962-1970
Berényiné Járosi Katalin 1962-1975
filozófia, tudományos szocializmus Szász Károly 1963-1978, 1997-1998
Fodor Ibolya 1968-1970
Cselényi Anna 1969-1970
rajz Bálint Katalin 1970-1974
földrajz Bodnaruk Ebergényi Gabriella 1972-1974
Gagyi Balla István 1978-1990
Kinizsi Zsuzsanna 1980-1982
Dunăreanu Aurel 1982-1983
Deák Árpád 1990-2006
dr. Wolf Rudolf 1990-2008
Jakabné Manz Emma 1991-1997

Tirau Monica 1996-1997
Csergő Tibor András 1997-2003
Jakab Antal Géza 1998-
Pócsai Sándor 2001-
Beke Ibolya 2003-2004
Imre Zsolt József 2004-2010


Földrajz

Kovács Dezsőné Papp Mária 1919-1920
német nyelv Pallós Albertné Hinek Berta 1919-1922
óraadó Cseke Domokos 1923-1924
alkotmánytan Iliesiuné Mózer Olga 1929-1940
természetrajz Vass Gizella 1940-1945
történelem dr. Pozsonyi Irma 1944-1948
Penciuné Buh Zsuzsanna Rozália 1949-1955
biológia, kézimunka, testnevelés Zsigmondné Lévai Júlia 1949-1969
kézimunka Magyari Olga 1963-1984
Soós Lászlóné Vass Lenke 1980-1983, 1992-1993
Szigeti Lászlóné Balogh Anikó Gizella 1984-1999
Horváthné Fabich Erzsébet 1990-1995
Géczi Róbert 1991-1992
angol nyelv Pilbák Enikő Ildikó 1993-1994, 1995-
Gábor Irén 1994-1995
Nagy Emese Amália 1999-2000
óraadó Sallai Beatrix 2000-2001
Poszet Szilárd Lehel 2001-2003
Gorbai Attila 2003-4004
Polacsek Erika 2004-
dr. Újvárosi Tamás 2008-2010


Társadalomtudományok

filozófia Kovács Dezső 1919-1921
filozófia Kristóf Sarolta 1937-1940, 1945-1947
lélektan, logika, szociológia óraadó dr. Simon Károly 1945-1946, 1947-1948
polgári nevelés dr. Bérczi Erzsébet 1945-1948
lélektan dr. Zörgő Benjámin 1946-1948
közgazdaságtan, filozófia, jog Hadházy Sándorné Mózes Jolán 1947-1952
pedagógia, lélektan Darida Vilhelmina 1959-1965
tudományos szocializmus, társadalomtudományok Péter Ernő György 1960-1977
tudományos szocializmus Páll Gyöngyvér 1972-1973
műhelygyakorlat, kézimunka, közgazdaságtan Vita Enikő Gabriella 1988-
lélektan Rosca Bonczos Zsuzsanna 1990-1995
pedagógia, lélektan Mateiné Bozó Katalin 1991-1993
lélektan Kovács Nemere 1991-1995
lélektan dr. Teodorescu-Nagy Réka 1991-1995
lélektan Ráduly-Zörgő Éva 1991-1996
pedagógia, lélektan Kovács Lajos 1992-1998
lélektan Kovács Jolán 1993-1994
logika, filozófia Veres Zoltán 1993-1996
pedagógia, óraadó Verestói Tünde Julianna 1994-1995
lélektan Pap Jakab Katalin 1994-1995
pedagógia, lélektan Szász Tiborné Vigh Judit 1995-2002
filozófia Mendel Eszter 1995-1996
lélektan Brassai László 1996-1997
pedagógia, lélektan Rekeczki Katalin Judit 1997-1999
filozófia, lélektan, logika, közgazdaságtan Kálmán Ungvári Kinga 1997-2000
lélektan Lázár Alpár 1999-2001
pedagógia, lélektan Demeter Gyula 1999-2003
közgazdaságtan Filep Farkasné Ábrahám Judith 2002-
közgazdaságtan Pálfy Hajnalka Éva 2002-

filozófia Kiss Zsolt Márton 2002-2003
filozófia Lukács Loránd 2003-
pszichológus Nagy-Wolf Ildikó 2005-
közgazdaságtan Popp Gyöngyvér 2006-2008
közgazdaságtan Szováti Klára 2006-2008
közgazdaságtan György Csilla 2007-2009
közgazdaságtan Fazakas Zsuzsanna 2008-2009
közgazdaságtan Plesa Robert Olimpiu 2008-2009

pszichológus Kundi Enikő 2010-

 

 

Rajz

Kovács Klára 1919-1922
Rigó Mária 1919-1922
gépírás Tárcza Bertalanné 1921-1922
Deák István 1921-1932
Szopos Sándor 1922-1924
Folyovich Endréné Lázár Ilona Györgyi 1930-1944
óraadó András László 1943-1945
óraadó András Lászlóné Tollas Júlia 1942-1944, 1945-1946
dr. Kostyák Imrené Váczy Margit 1943-1944, 1946-1948
óraadó Diviáczky Rezső 1944-1945
óraadó Brósz Irma 1947-1948
Boldisné Luka Ilona Mária 1948-1968
szépírás Nagy Anna Éva 1968-1987
Gally Anna Katalin 1978-1980
Rácz-Boros Ágnes Erzsébet 1980-1981
Gergely István 1983-1984
Chinciusan Aurelia-Violeta 1987-1991
óraadó Zsoldos Álmos 1987-1992
Szikszai-Fábri Ágnes 1990-1991
Lészainé Bordy Margit 1991-1992
Veress Irén 1991-1992
Székely Géza 1992-
Murádin Jánosné Lovász Noémi 2005-
Koncz-Münich Judith Jolán 2003-2007
Gáspár Emese 2007-2008
Bulik-Bobia Silvia 2008-2009


Zene

Riesz Sándorné Nappendruck Edit 1919-1920
Tárcza Bertalan 1921-1927
Sinkóné dr., Czeglédy Emma 1927-1955
Adorján Tiborné Simonka Ilona óraadó 1944-1945
Debreczeni Károly Antal 1957-1961
Kostyák Imréné Bálint Erzsébet Lenke 1961-1979
Jagamos Anna 1979-1990
Ferencz-Gál Mária 1990-2001
Balogné Erdélyi Anna-Mária 1991-1992
Tonder Sándorné Laczák Ilona 1991-1994
hanszeres zene Filip Ignác Csaba 1993-1996
Naphegyi Béla 1994-1995
Bedő Ágnes 1995-1996
hangszeres zene Majó Zoltán 1996-2001
Jakabffy Tamásné Starmüller Éva 1999-2003
Szabadi Péterné Bázsa Ildikó 2003-
Barta Beáta 2008-2009


Háztartástan, kézimunka, műhelygyakorlat, technológia


Tárkányi Györgyné Szubotin Mária 1919-1936
Dőri Béláné dr., Kovács Jolán 1928-1940
Szabó Aranka 1935-1937, 1949-1954, 1963-1965

román nyelv és irodalom Pálffy Sára 1937-1943
Valentini Tiborné dr., Erdélyi Ilona 1943-1945
Orbán Júlia 1946-1948
Bán Pál 1959-1963
Bálint Márton 1959-1964
Mátéfi Miklós 1959-1986
Moldovanné Groza Elvira 1970-1971
Nagy János 1974-1975
Szabó Ildikó 1977-1979
technológia Gergely Rezső 1979-1981
Burgus Elena 1981-1983
Voineané Karácsonyi Terézia Mária 1983-1985
Stoicané Maga Elena 1984-1986
Györke Csaba 1990-1992
Székelyné Balázs Ilona 1992-1995
Katona Kálmán 1995-1996
technológia Kádár Tibor István 1996-1997
Technológia Kovács László Attila 1998-


Vallás

evangélikus Kirchnopf Gusztáv 1920-1921
evangélikus Járosi Andor 1925-1941
evangélikus Opfermann Ernő György 1941-1944
evangélikus Alberti Richárd 1942-1944
görög-kat. Moldovan Basil 1920-1921
görög-kat. Matei Ágoston 1942-1944
izraelita dr. Eisler Mátyás 1920-1928
izraelita Löwy Mór 1920-1924
izraelita dr. Weinberger Mózes 1935-1937, 1941-1944
izraelita Hirsch Herman 1940-1944
izraelita Klein Elias 1942-1944
ortodox Costea János 1941-1944
ortodox óraadó Micle Otilia 1993-1994
református dr. Tavaszy Sándor 1919-1921
református, filozófia dr. Makkai Sándor 1919-1922
református Pilder Mária 1920-1923
református Benkő Ágnes 1923-1927, 1942-1948
református, bölcsészet Székely János 1927-1948
református Juhászné dr., Tavaszy Mária 1940-1942
református Balogh Lujza óraadó 1941-1942
református Szentgyörgyi Pál 1941-1942
református Halász Mária 1941-1942, 1946-1948
református Tamás Enikő 1992-1994
református Tóth Enikő 1992-1995
református Balogh Éva Emese 1994-2003
református Kállay Dezsőné dr., Török Enikő 1999-
református Szőcs Magdolna 2001-2003
református György Katalin 2003-2005
református Bota Gizella Anikó 2005-2006
református Orbán Noémi 2006-2007
református Kálmán-Pali Katalin Kinga 2007-2009
református Nagy-Lőrincz Mária 2008-
katolikus Márton Árpád 1920-1921
katolikus Rácz József 1921-1922
katolikus Petress Kálmán 1922-1924
katolikus Balási Emil 1924-1925
katolikus Erdődi József 1926-1928
katolikus Pál Elek 1928-1930
katolikus Farkas Antal 1930-1931
katolikus Fejér Gábor 1931-1933
katolikus Tóth Géza 1933-1934
katolikus Ferencz Endre 1935-1937
katolikus Kajtsa Ferenc 1937-1938
katolikus Ábrahám Árpád, 1941-1942
katolikus Szabó Béla 1942-1943
katolikus Hann József 1943-1944
katolikus Daly Ágnes 1992-1998
katolikus Hegedűs Enikő 1998-1999
katolikus Miklós István György 1999-2003
katolikus Szekerán Emese Mária Rita 2003-2007
katolikus Bereczki Angella 2007-2008
katolikus Szépné Pataki Carla Monica 2008-
unitárius Ürmössy Károly 1920-1928, 1935-1938
unitárius Szent-Iványi Sándor 1928-1934
unitárius Erdő János 1941-1944


Testnevelés

Nagy Jenőné Kiss Sarolta 1919-1929
Varga Sándor 1920-1921, 1923-1925
Finta Gézáné Makkai Judit 1932-1941, 1948-1955
Vargáné Bosnyákovits Etelka 1941-1944
Hauzer Henriette Schöpf Sarolta 1943-1945
Mohos Éva 1943-1945
Varga Erzsébet 1944-1945
Tóth Erzsébet 1945-1948
Kulin Miklósné Jászó Gizella 1954-1977
Madarász Ottó 1958-1964
Hegedűs Sándor 1964-1967
Kóréh Barna Pál 1969-1998
Györke Réka-Georgeta 1974-1975
Farkasné Varga Olga 1978-1979
Valaszkainé Zágoni Szabó Júlia 1979-1980
Elekes Éva 1980-1984
Finta Anna Gizella 1983-1998
Gallyné Juhos Katalin Mária 1985-1987, 1997-1998
óraadó Ráduly-Zörgő Károly 1993-1996
Szabó Gyöngyi 1996-2000
Szilágyi Olivér Zsolt 1997-1998
Mihály Béla 1998-2007
Tőkés Sándorné Szondi Edit 1998-
Lukács Levente 2000-2001
Soós Sándor 2001-2003, 2006-2007
Erős Ferencz Botond 2005-2006
Kovács Éva Tímea 2007-
Kákes Lóránd 2007-


Tanítók


Pallós Albert 1919-1922
Bálinth Anna-Mária Júlia 1948-1960
Szentgyörgyi Pálné Lőrinczi Piroska Ilona 1949-1950
Nagy Ilona 1950-1951
Bencze Lidia 1950-1960
Ruzsáné Belényi Margit 1951-1976

Papp Anna 1952-1955
Dubskyné Békés Klára 1954-1955
Bedő Király Erzsébet 1954-1979
Balláné Zilahi Sarolta 1959-1966
Boda Károlyné Petre Klára 1960-1961
Budainé Nagy Ildikó Mária Magdolna 1960-1964
Tudorasné Buh Hermina 1960-1979
Simon Jolán 1961-1976
Bakk Júlianna 1965-1968
Balázsné Dániel Ibolya Julianna Hedvig 1966-1976
Lőrincz Piroska 1969-1972
Újvári Ferencné Morvai Irma 1971-1980
Vonszané György Magdolna 1975-1976
Albert Józsefné Póka Ibolya 1975-1995
Málnási Margit 1976-1991
Móra Bernátné Láposi Irma 1976-1997

Henczesné Buzás Erzsébet 1977-1978
Lőrinczi Margit 1977-1980
Bodor Ferencné Török Ilona 1977-2001
Vajnár Ilona Vilma 1978-1980
Burcané Tar Margit 1979-1988?
Dolea Irma 1980-1981
Nagy Pál 1980-1985
Popa Ecaterina 1984-1985
Zagrainé Griscenco Anna 1984-1996
Triteanné Selejan Ileana 1984-1998
Cocisné Cimpean Ana 1984-1998
Tegzesiu Rodica 1984-1985
Ivanov Nicolae 1985-1987
Ternei Lászlóné Bakó Ibolya Rozália 1985-1992
Popné Rus Florentina Constanta 1985-1997
Chiorean Aurelia 1987-1988
Stoiané Albu Aurelia Letitia 1987-1994
Rîşniţăné Rusu Ana 1988-1990
Anghel Rozalia 1988-1993
Kulcsár Pálné Sala Margit 1988-2010

Bercean Bruta Marioara 1989-1990
Mureşanné Criste Valeria 1989-1990
Costache Catrina 1989-1993
Manné Papuc Silvia 1990-1992
Lupasné Pop Camelia Maria 1994-1996
Tolnai Kinga 1995-1996
Munteanu Ana 1995-1996
Ambrus Ádámné Szőcs Enikő 1995-1998
Bántó Jutka 1996-1997
Deac Dalia Simina 1996-1998
Roscané Radulescu Gabriela-Alexandrina 1996-1998
Chiticaru Mihaela 1996-1998
Máté Mária 1996-2003
Buda Rus Maria Cristina 1997-1998
Koszorús Enikő 1998-1999
Csorba Tibor Levente 1998-2000
Dunai Erzsébet 1999-2001
Molnár Kovács Emese 2002-2005
Molnár Zoltán József 2002-
Bárdos Réka Tekla 2003-2006
Laczkó Csabáné Biró Erzsébet 2005-
Dezső Lenke 2006-2007
Szabó Ildikó Cristina 2008-2010

Batiz Elly 2010-

 

Titkárok

özv. Binder Gusztávné Amália 1923-1926
Czirják Hermin 1926-1927
Husz Ella 1927-1929    
Kolumbán Júlia 1929-1942 (megszűnt a titkári állás)
Benedek Sándorné Ürmössy Ilona 1944-1945
Bérczi Erzsébet dr. 1945-1948
Szőcs Balázsné Palocsay Mária 1948-1968
Bene Mária 1961-1977 (az első hét évben segédtitkárnő)
Bartha Margit 1969-1970 (segédtitkárnő, megszűnt az állás)
Szabóné Rotaridesz Éva Erzsébet 1977-1981
1981-1983 között ideiglenesen tanárok látják el a titkári feladatokat
Bárdi Magdolna 1983-1984 (megszűnt a titkári állás)
Stoia Emilia Elisabeta 1988-1992
Józsa Zoltánné Nás Andrea 1991-1993
Binder Andrásné Papp Mária 1992-
Burean Tiborné Durugy Katalin 1993-1995
Vincze Zoltánné Kiss Melinda 1995-

Könyvelő

Orbán Rozália 1965-1967
Kocsárdi Rozália 1967-1970
Jánosi Ildikó 1971-1974
Kató Erzsébet 1975-1981 (megszűnt a könyvelői állás)
Hermanné Kirkósa Mária 1990-1995
Bodor Ferenc 1995-2010

Debreczeni Klára 2010-



Gondnok


Bálint Margit 1965-1969
Bálintffy Katalin 1969-1970
Bartha Margit 1970-1973 (megszűnt a gondnoki állás)
Binder Andrásné Papp Mária 1990-1992
Kovács Lehel 1992-1993
Ilyés Péter 1993-1994
Bálint Enikő 1994-1999
Diószegi Istvánné Zimmermann Rozália 1999-

Összeállította: Vörös Alpár, Binder Mária