Eseménynaptár

November 2017
V H K Sz Cs P Sz
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
Csapatépítő közös hétvége kis gólyáknak

„Itt van az ősz, itt van újra...” ugyanakkor az iskola kapui is újra megnyíltak a diákok előtt. De nem elég, hogy a vakáció után újra a tanulásra kell koncentrálnunk, nekünk, kilencedikeseknek külön kihívást jelentett beilleszkedni a többnyire ismeretlen diákokból álló osztályba. Hogy ez könnyebb legyen, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum kilencedik osztályainak oszi nénijei kirándulást szerveztek a három osztály számára. Úticél: a Brassó melletti Apáca.



Ez az első eset az iskola történetében, hogy a kilencedikeseknek megadatik az a lehetőség, hogy ellátogassanak iskolájuk névadójának szülőfalujába, amelyhez a Huben-cég biztosította a kényelmes utat. Szombaton, korán reggel izgatottan (kissé álmosan) gyülekeztünk a Farkas utcai templom előtt. Az első megálló Marosvásárhelyen volt, ahol a Teleki Tékát látogattuk meg. Itt sok értékes, különleges könyvet láthattunk, többek között Apáczai Enciklopédiáját és a Kis Logikácskát.

 

A következő megálló Apáca volt, amely nagy meglepetésünkre nem is volt olyan kicsi falu, mint amilyenre számítottunk. Nem kis fáradságba került megtalálni az Apáczai szülőházának alapjaira épült házat. Egy bácsitól megkérdeztük, hogy merre van, mire ő visszakérdezett: A Csere Jancsié?

 

„Soha tudományi fegyveredet kezedből le ne tedd.” Így fogadott minket a ház falán levő emléktábla, s mivel nem volt hova tennünk a koszorút, úgy határoztunk, hogy egy csoportkép elkészítése után visszamegyünk az ottani Apáczai Csere János Általános Iskolához, ahol egyik osztálytársnőnk felolvasta Kányádi Sándor Apáczai című alkotását Apáczai szobránál. Ezután megkoszorúztuk iskolánk névadójának szobrát, majd folytattuk utunkat. A következő megálló Segesvár volt. Itt Pócsai Sándor történelemtanártól, aki egyébként egész úton az idegenvezetőnk volt, azt a feladatot kaptunk, hogy számoljuk meg a „Schülertreppe” lépcsőfokainak számát. Végül ahányan voltunk, annyiféle eredmény született, de a tanár úr elárulta, hogy 172 lépcsőfok vezet fel a dombra. Szabadidőnkben sétáltunk a várban, megcsodáltuk a vártornyot, a templomot, de voltak, akik inkább egy középkori hangulatú kis kocsmában fogyasztottak el egy üdítőt.

 

Útban hazafele már felszabadultabbak, hangosabbak voltunk, és énekléssel, viccmondással, és alvással töltöttük az időt. Este fáradtan, de élményekkel és új barátokkal gazdagodva értünk haza.

 

Osztályfőnöknőink nagyon örültek, hogy ilyen jól sikerült a kirándulás, és hogy mi lehettünk az elsők, akik meglátogattuk azt a falut, ahol iskolánk névadója született, s remélik, hogy ez hagyománnyá válik.

 

Végül, de nem utolsósorban, szeretnénk megköszönni minden kilencedikes nevében a három oszi néninek ezt a remek kirándulást, amelyen nagyon jól éreztük magunkat, közelebb kerültünk egymáshoz, új információkkal és rengeteg élménnyel gazdagodtunk.

Müller Dalma, Jánosi Zsuzsa-Anna, Sallai Eliza, IX.B