Eseménynaptár

Október 2019
V H K Sz Cs P Sz
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
Comenius program - Kozle

Lengyelországi utazásunk naplója, avagy mi is történt velünk hat nap alatt?

 

Iskolánk tíz tehetséges és szorgalmas nebulójának megadatott az a lehetőség, hogy részt vehessen a novemberben rendezett Commenius- programon. Hogy milyen feltételeknek kellett megfelelniük ezen tanulóknak? Milyen szempontok alapján választották ki a tíz szerencsés diákot? Azonnal eláruljuk.

Különböző forrásanyagokból dokumentálódva dolgozatot kellett összeállítani a 60-as évekről, majd egy féloldalas angol vagy francia nyelvű összefoglalót is kellett írni. El kellett beszélgetni egy olyan személlyel, aki megtapasztalta a 60-as évek mibenlétét és benyomásait papírra vetettük. Irományaink értékelése után, interjú következett, amikoris a fentebb említett idegen nyelveken összefoglaltuk pár mondatban dolgozatunk lényegét.

Íme egy kis ízelítő az utazásunk kalandsorozataiból. Hajnali ötkor, sötétben és izgatottan vártuk a Cipariu téren a mindössze 26 személyes buszunkat, amely rövidesen meg is érkezett, és egy röpke, többé vagy kevésbé érzelemteli búcsúzkodást meg zsebkendőlengetést követően útnak indultunk.

Mondanunk sem kell, hogy 16 óra utazásba sokminden belefér, így a buszon minden elképzelhető és elképzelhetetlen előfordult, maffiáztunk, fényképeztünk, asszociáltunk, olvastunk, mikrofonba viccet mondtunk, aludtunk, közben unalmunkban egyre csak ettünk valamint. Egy idő után, minden szórakozási lehetőséget kimerítve, végső elkeseredésünkben aludni próbáltunk, de egyszerre csak a remény hangjai törték meg a csendet, az igazgató úr beleszólt a mikrofonba: Lengyelországban vagyunk! Ezután már csak pár rövid óra választott el a kedves fogadóinkal való találkozástól, melyek, mondhatom, csupa izgalommal teltek el. Rövidesen megérkeztünk Kedzierzyn-Kozle-ba, a találkozónak helyet adó városkába, majd abba a szállodába, ahol a tanárokat szállásolták el, utolsóknak, mert a többi delegáció már ott volt. Rendre fogadóink is beszálingóztak és hazavittek minket. Amint utólag, hazafelejövet megtudtunk, mindannyiunk vendéglátója végtelenül kedvesnek és figyelmesnek bizonyult. Másnap reggel 8-ra mindenkinek az iskolában kellett lennie, frissen és szalonképesen, és egy rövidnek ígért hosszú fogadtatás után két csoportba osztva, várost nézni vittek, illetve órákra kellett mennünk. Kozle-t néztük meg, a város régebbi részét, és megmutatták a régi várfalat meg bástyát, aztán egy várostörténeti múzeumot, ahol két nagyon ügyes lengyel diák volt a tolmácsunk, és megtudtuk, hogy miért van három kecskefej a város címerén. Városnézés után ebédelni mentünk az iskolával szembeni „Lazzario” pizzazóba, ahol nem pizzát kaptunk, viszont senkit sem ért csalódás mikor az előétel után jókora tál spagettit szolgáltak fel. Ebéd után mindenki készülődni kezdett az esti, hatvanas évek-beli diszkóra. Míg a lengyel diákok a termet rendezték, mi alkalomhoz illően szépen felöltöztünk, s rövidesen kezdődött is a buli, melynek során megtudtunk, hogy 50 Cent, Akon, Shakira, de még Rihanna is a hatvanas évek zenéjét képviseli. Hű apáczais mivoltunkból fakadóan azonban meg kell említenünk, hogy kétség kívül az est fénypontja az általunk kezdeményezett „vonatozás” volt, amibe kivétel nélkül mindenki bekapcsolódott. Miután végetért a buli, vagy már azelőtt, ki-ki a saját vendéglátójával teázni, kávézni, illetve haza ment.

A másnap legnagyobb megpróbáltatása talán az ébredés volt, de szerencsére mindenki időben az iskolába ért, városnézés, ebéd, és pár lengyelül tartott matek meg fizika óra után egy monumentális eseménynek lehettünk részesei, ugyanis az iskola történelmében megrendezett első Filmklub keretén belül Roman Polanski Noz w wodzie (Kés a vízben ) című filmjét nézhettük meg, természetesen lengyelül, angol felirattal, amit az első sorban ülőkön kívül talán senki sem látott, viszont a hatalomvágy fonákja oly egyértelműen és egyszerűen bontakozott ki Polanski legelső, a hatvanas években botrányosnak tartott játékfilmjében, hogy semmiféle magyarázat hiányát nem hagyta maga után.

Elérkezett a várva várt szombati nap is. Kirándulásunk célpontjai Auschwitz, Birkenau, valamint Krakkó városa volt. Népes csapatunkat két autóbusz szállította és csekély három óra múlva meg is érkeztünk Auschwiztba.

A bejárati kapura hatalmas betűkkel ki volt függesztve a mindannyiunk által ismert náci logó: „Arbeit macht frei!” vagyis a munka felszabadít. Kissé hátborzongatónak tűnt e felirat, de csak ezután következett az, ami tényleg megrázó volt mindegyikünk számára. Csoportokra osztottak fel minket és az idegenvezető sok érdekes információval bővítette eddigi tudásunkat. Birkenauban keveset ültünk, hisz sürgetett az idő, így csak egy barakkot nézhettünk meg belülről is, de a látvánnyal meg az idegenvezető szavaival beteltünk. Látogatásunk után egy rövid közös megemlékezést tartottunk, ahol többek között Radnóti Miklós tragikusan találó verse is elhangzott a budapesti Leövey Gimnázium diákjainak tolmácsolásában.

Krakkóban mindenki ment a maga útjára, sajnos, nagyon kevés szabadidőnk volt, két és fél óra alatt azt tehettünk, amit óhajtottunk. Volt aki illemhelyet keresett, volt aki a shopping nevezetű sportot űzte, egyesek éhségüket-szomjukat enyhítették, mások a város szépségeit fedezték fel. Sajnos, keveset láthattunk Krakkóból, de ez csak arra buzdit, hogy máskor is eljöjjünk ide!

Vasárnap reggel fáradtan, élményekkel és izgalmakkal teli mentünk be a suliba, ahol a tornateremben már mindnenki készülődött az utolsó, nagy programra, a záróműsorra: az iskola együttese próbált, a mi tanáraink pedig előkészítették a mini-múzeumunkat. Miután mindenki bemutatta, hogy mit tud, eljött a csoportképek ideje: egy nagy csoportkép és sok kicsi, csak úgy magunknak, emlékként. És akkor eljött a búcsúzkodás pillanata, ünnepélyesen integettünk ki az ablakon a buszból, aztán mikor már nem lehetett nem integettünk többet ünnepélyesen ki, hanem felszusszanva (vagy sóhajtozva?) leültünk a székeinkbe Kassa felé. Késő este érkeztünk meg, a kassai magyar szakiskola bentlakásába, ahol elfoglaltuk a számunkra előkészített szobákat és eltettük magunkat a holnapra. Másnap elmentünk „Kassát nézni”: dómot, Rákóczi-házat, egy kávézót amiben nagyon jó zene ment, és nem utolsó sorban a Márai Sándor Gimnáziumot, melynek vezetősége nagy szeretettel fogadta kis küldöttségünket és lepett meg egy finom ebéddel. Visszamentünk a bentlakásba, s a csomagolás után végre elindultunk! Ezúttal egyenesen hazafele.

 

Kruppa Noémi, Visky Janka (X.A.), Simon Ágnes (XII.A)