Eseménynaptár

Október 2019
V H K Sz Cs P Sz
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
Comenius program - Bergerac

Apáczaisok franciaországi Comenius-találkozón


Iskolánk tavaly ősztől egy kétéves európai finanszirozású Comenius-programban vesz részt, hét másik európai iskolával együtt (két budapesti gimnázium, egy olaszországi, egy lengyel, egy spanyol és két franacia iskola). A program témája a 60-as évek Európája, amelynek keretében az első találkozóra novemberben került sor Lengyelországban. A januárban iskolaszinten meghirdetett pályázat eredményének köszönhetően kilenc szerencsés diáklánynak  öt tanár kíséretében megadatott a lehetőség, hogy március 23-30 között egy hetet Franciaországban töltsön. A második talákozóra egy aquitániai kisvárosban, Bergerac-ban került sor, a Lycée de l’Alba iskolában.

Az út Bergeracig elég viszontagságos volt: Kolozsvárról Budapestre repültünk, onnan pedig Párizsba, a reptérről busszal mentünk a szállodába. Párizsból másnap délben TGV-vel (Train Grande Vitesse) siklottunk 300 km/h-val Libourne-ba, ahonnan egy órás személyvonatozás után végre megérkeztünk a Dordogne-parti kisvárosba.

Szerda délelőtt, Bergerac-ba való indulásunk előtt kicsit várost is néztünk Párizsban: a Notre-Dame  székesegyházat, a Sacre Coeur-t, majd egy Montmartre-i hangulatos kisvendéglőben ebédeltünk.

Bergerac-ba fokozott kíváncsisággal érkeztünk: kíváncsiak voltunk, hol fogunk lakni, kik lesznek a fogadóink, kíváncsiak voltunk, milyen egy igazi francia kisváros, s hogy milyen egy francia szakiskola (hiszen, a Lycée de l’Alba szakközéppiskola). Kicsit tartottunk attól hogy  hogyan fogunk értekezni, mivel közülünk néhányan nem beszélnek tökéletesen franciául, a franciákról pedig azt terjesztik, hogy nem tudnak, és nem is akarnak angolul beszélni.

Kíváncsiságunk hamarosan kielégítődött, és aggodalmaink alaptalannak bizonyultak. Kitartó keresés eredményeként, mindannyian megtaláltuk fogadóinkat: ki diákhoz, ki tanárhoz került. Angolul valóban nem nagyon beszéltek, de nagyon próbálkoztak. A Lycée de L’Alba egy több épületből álló, jól felszerelt, színes iskola, nehéz és könnyűipari szakmákat tanulnak itt a diákok (pl. motorbicikliszerelés, pékség, stb.); a diákok nagy része fiú.

Érkezésünk másnapján Bordeaux-t látogattuk meg, itt különböző múzeumokat, könyvtárakat láttunk, sétálhattunk a közponban, kicsit hódolhattunk vásárlási hóbortjainknak is. Délután buszos városnézésen vettünk részt, körbejártuk Bordeaux-t, minden nevezetességet megnézhettünk (sajnos csak a buszból, mert végig csorgott az eső), és az idegenvezetőnk mindenről mesélt valami érdekeset.

Másnap, pénteken az iskolában csoporttevékenységeken vettünk részt, történelem- és művészeti műhely volt, s voltak, akik órákat látogathattak, vagy megnézhették az iskola – bámulatosan felszerelt – műhelyeit. A délutáni program városnézés volt, amit már nagyon kíváncsian vártunk. Először egy előadást hallgathattunk meg a város történetéről , majd térképpel, fényképezőgéppel felszerelkezve elindultunk, hogy saját szakállunkra fedezzük fel a várost. Minden ország csapata kapott egy listát a város nevezetességeivel, melyeket le kellett fényképeznünk. Hogy a városnézés fáradalmait kipihenjük, egy ’60-as évekbeli filmet néztünk.

Szombaton, a program zárónapján minden ország küdöttsége rövid bemutatót tartott. A történelem műhely keretében a ’60-as évek egy-egy jellemző történelmi eseményét mutatták be a résztvevő országok diákjai.  A mi csapatunk két plakátot készített. Egyet külpolitikai autonómia – nacionalizmus és neosztálinizmus címmel, melyen az 1965 után elkezdett külpolitikai nyitást próbáltuk ilusztrálni, kiemelkedően az 1968 utáni időszakot. E témakör kapcsán levetítettük Nicolae Ceausescu 1968-ban mondott beszédét, amelyben elítélte a Varsói Szerződés tagországainak a bevonulását Cseszlovákiába, esemény, mely elindította azt a nyitási folyamatot a nyugat fele, amely a hatvanas évek végén, illetve a hetvenes években csúcsosodott ki; a hatvanas években már a külpolitikai autonómia mellé társult a nacionalizmus, illetve a neosztálinizmus. A nacionalizmust egy számítógépes bemutatóval próbáltuk bemutatni, tömegtermékeket illetve korabeli iskolai tankönyveket, művelődési kiadványokat vetítettünk ki, ezekben keresve a nacionalista  elemeket  (mely ritkaság volt Közép-Európa internacionalista légkörében). A neosztálinizmus egyes elemei már a hatvanas években megmutatkoztak: erőszakolt kollektivizálás, az erőltetett iparosodás újrakezdése, illetve a személyi kultusz kezedetei. Ezeket ptóbáltuk ilusztrálni plakátunkon és a számítógépes bemutatónkkal. Második plakátunkon képeket mutatttunk be iskolánk életéből a hatvanas évekből. E képeket abból a hatalmas képenyagból válogattuk össze, amely összegyűlt az iskola monográfiájának elkészítése során. Ezek a képek megpróbálták bemutatni az iskola mindennapjait, de az ünnepélyes pillanatokat is (ballagás, sportrendezvények, hazafias munka, lövészet, katonai nevelés, néptánc, stb.).

Ezek után az ünnepélyes záróműsor következett, melyen minden ország saját produkcióval lépett fel. Ki zenélt, ki énekelt, ki táncolt. A kolozsvári csapat részéről Albert Dóri (11. C) énekelt népdalokat, mellyel igencsak elnyerte a közönség tetszését, egyetlen lévén, akit visszatapsoltak (mi pedig nagyon büszkék voltunk rá). Ezzel a Comenius-találkozó elméletileg véget ért, szombat délután a városban vásárolgattunk, nézelődtünk, élveztük a francia cukrászdák kínálta finomságokat.

Vasárnap reggel fájó szívvel elbúcsúztunk fogadóinktól, és felszálltunk a személyvonatra, mellyel Libourne-ig utaztunk. Itt elköszöntünk a budapesti és a Marseille-i csapattól, majd kis várakozás után felszálltunk a TGV-re, hogy estére ismét Párizsba érkezzünk.

Párizsban még majdnem-két napot fogunk eltölteni, ugyanis kedden repülünk Budapestre, onnan Kolozsvárra (reményeink szerint legalábbis). Igyekszünk jól megszervezni párizsi tartózkodásunkat, és jól beosztani időnket, hogy minél többet megcsodálhassunk a város nevezetességieből.

Az Apáczai Comenius-csapata